A hagyományokhoz híven József-napon tartották a Józsefvárosi Önkormányzat díjátadó ünnepségét, amelyen átadták a kiemelkedő érdemeket szerzett polgároknak a kerület elismeréseit. A Józsefváros díszpolgára címet Kárpáti György, a Nemzet Sportolója címmel is kitüntetett háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Guricsné Pásztor Erzsébet világbajnok kézilabdázó és Csányi Sándor Jászai Mari-díjas színész vehette át Kocsis Máté polgármestertől és Sára Botond alpolgármestertől. Díszpolgári cím posztumusz kitüntetésben részesült Kocsis Sándor, az Aranycsapat kiemelkedő csatára, Kovács Emil református lelkész, valamint Fejes Endre, Kossuth- és József Attila-díjas író. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban ünnepélyes keretek között kiosztották a „Józsefvárosi Becsületkereszt”, a „Józsefvárosért”, a „Józsefvárosi Aranykoszorú” és a „Jó Sport” elismeréseket is. Ünnepi beszédében Kocsis Máté polgármester kiemelte: sok évtized után a kerület megtanult büszkének lenni magára.
Az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartották március 19-én este kerületünk József-napi gáláját, amelyen átadták a Józsefvárosi Önkormányzat képviselő-testülete által alapított elismeréseket. Kocsis Máté polgármester beszédében hangsúlyozta: egy-egy ilyen ünnepi eseményen szólni kell arról, merre halad a város, és milyen feladatok állnak még előtte. „Ha egy mondatban kellene összefoglalnom azt, hogy mi a legnagyobb eredménye a közös munkánknak, akkor talán az, hogy sok évtized után ez a kerület megtanult büszkének lenni magára. Ha végiggondoljuk, hogy milyen érzés volt régen „nyóckeresnek” lenni, és milyen érzés manapság józsefvárosinak lenni, akkor elmondhatjuk, az érzés jelentősen megváltozott. Megtanultunk büszkék lenni a városunkra” – szögezte le a polgármester. A büszkeség sok mindent jelent – fejtette ki –, a közösen elvégzett munka mellett azt az örökséget is, amit ez a városrész képvisel 1777-es elnevezése óta, az 1848-as forradalom és szabadságharc, és az ’56-os forradalom eseményein keresztül egészen napjainkig. „Az a páratlan, velünk élő történelem, az a gyönyörű építészeti örökség, és az a rengeteg nagyszerű ember, aki itt él, mind inspirációt és megújulásra késztetést ad mindannyiunknak a munkához” – emelte ki a város vezetője. Kitért arra is, hogy ezeket az eredményeket egy bővülő közösséggel érték el, akik tenni akarnak a városért. „Kitörtünk abból a rossz megítélésből, amely évtizedeken át ezt a városrészt megbélyegezte, és ez a közös munkánk valódi értelme” – emelte ki Kocsis Máté.
A kitüntetettekhez fordulva a polgármester elmondta: a büszkeséghez az is hozzátartozik, hogy évről évre megkeresik azokat az embereket a közösségen belül, akikre érdemes odafigyelni. Akik azon túl, hogy példaképek, megmutatják nekünk azt is, hogy a sikerhez nem visz lift: a sikerhez lépcsőn, fokról fokra kell haladni – fogalmazott. „Ha az ember kitartó, elhivatott, ha egy jó közösség tagjaként cselekszik, el fogja tudni érni a személyes sikerét is, a közösségének a sikerét és a városának is a sikerét. És a város mindezt úgy tudja meghálálni, hogy példaképként tekint ezekre az emberekre és évente egyszer kitünteti őket” – mondta Kocsis Máté, majd köszönetet mondott a díjazottaknak, amiért életpályájukkal, egyéniségükkel, személyes helytállásukkal példát mutatnak. „Az élet számos területéről érkeznek ők, de mind olyan emberek, akiknek a munkájára nemcsak a múltban, a jövőben is érdemes lesz figyelni, és követni őket a hitükben, kitartásukban, és abban az akaratban, hogy minden nap a közösségükért is tegyenek” – hangoztatta a polgármester.
Végezetül Kocsis Máté köszönetet mondott az önkormányzat nevében azoknak, akik a vállalkozásokkal, munkahely-teremtési lehetőségekkel, a kulturális életben való részvételükkel, sporttevékenységükkel, rendőri, ápolói, orvosi, egészségügyi ellátási, pedagógiai tevékenységükkel minden nap azért dogoznak, hogy a közösség erősebb legyen. „Ez az alkalom lehetőséget ad arra is, hogy láthassák ők is, hogy a közös munka nem hiábavaló. Vannak még feladatok, de ezeket – ahogy az elmúlt években – a jövőben is el tudjuk végezni, mert olyan emberek állnak előttünk példaként, mint a mai kitüntetettek. Köszönöm nekik, hogy vannak nekünk, és ne felejtsék el, hogy egy közös mindenképpen van bennünk: ez pedig Józsefváros” – zárta szavait a polgármester.
Kárpáti György, Józsefváros díszpolgára az elismerés átvételét követően egy kedves történetet osztott meg a közönséggel arról, hogy – szerinte – minek volt köszönhető jó állóképessége: mint mondta, a zeneakadémiára járt zongorázni, ami két megállóra volt villamossal a Népszínház utca sarkától. Az utat gyalog tette meg haza, futva versenyzett a villamossal, majd – bár volt lift a házban – felfutott az ötödik emeletre. „Innen az a sok olimpiai érem” – mondta viccesen a Nemzet Sportolója.
A díjátadó gálán a Turay Ida Színház művészei léptek fel. Sövegjártó Áron Erkel Ferenc Bánk Bán című operájából a Hazám, hazám című áriát adta elő, Hűvösvölgyi Ildikó és Bencze Ilona verssel lépett színpadra, Keresztes Ildikó zenés műsorral szórakoztatta a közönséget. Az estet Berecz István és barátai táncegyüttesének előadása zárta.
Díszpolgári címet kapott többek között Dr. Kárpáti György
Dr. Kárpáti György
A Nemzet Sportolója címmel kitüntetett háromszoros olimpiai és háromszoros Európa-bajnok vízilabdázó, edző 1935. június 23-án született Józsefvárosban, majd 30 évig lakott a Népszínház utca 21. szám alatt. Kárpáti György minden idők legfiatalabb vízilabdázó olimpiai bajnoka. 1952-ben, tizenhét évesen hívták be először a válogatottba, ugyanebben az esztendőben olimpiai aranyat nyert Helsinkiben. Ezt követte két újabb ötkarikás győzelem Melbourne-ben majd Tokióban, és egy bronzérem Rómában. 162 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, ötszörös magyar bajnok volt a Fradival, tagja az Úszó Hírességek Csarnokának, a Halhatatlanok Klubjának. Kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, MOB Olimpiai Aranygyűrűvel, a Köztársasági elnök aranyérmével. Magyar Örökség-díjas, beválasztották az évszázad magyar vízilabda-válogatottjába.
Forrás: jozsefvaros.hu