Szerdára virradóra rövid szenvedés után 96 évesen elhunyt Szepesi György – közölte a család a Nemzeti Sporttal. A magyar rádiózás legendája riporterként, tudósítóként, MLSZ-elnökként, valamint sportdiplomataként is fontos szereplője volt a magyar sportéletnek.
Szepesi György 1922. február 5-én született Budapesten, Friedländer György néven, édesapja a buchenwaldi koncentrációs táborban halt meg. Nem sokkal később, 1945-ben került a Magyar Rádióhoz, ahol riporterként, osztályvezetőként, 1975-től három éven át bonni tudósítóként dolgozott. Közvetítéseire milliók emlékeznek. Londontól Londonig, azaz 1948-tól 2012-ig közvetített olimpiákról, míg a labdarúgó-világbajnokságokon 1954-től 2010-ig dolgozott.
Tizennégy labdarúgó-világbajnokságnak is a kommentátora volt, s bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe. Ő volt ugyanis a világ leghosszabb időn át tevékenykedő sportriportere, a 2005-ös Magyarország–Argentína barátságos futballmérkőzésnek csaknem napra pontosan hatvan évvel azután lehetett a rádiós szakkommentátora, hogy az 1945-ös magyar–osztrákon bemutatkozott sportriporterként.
Szervezője volt a Magyar Rádió Körkapcsolás című műsorának, amely rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert, és 1963-tól 2009-ig kíváncsi rádióhallgatók millióihoz juttatta el a magyar stadionok hangulatát.
1981-től 1992-ig a Magyar Rádió szórakoztató és sportfőosztályának vezetője volt, de nem csak a mikrofon mögött alkotott nagyot: 1979 és 1986 között a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökeként tevékenykedett (később a szervezet tiszteletbeli elnöke volt), 1982 és 1994 között a FIFA végrehajtó bizottságának tagja volt. MLSZ-elnökként döntő szerepe volt Puskás Ferenc 1981-es, első hazatérésében 25 éves emigráció után.
Pályája során sok díjat és elismerést elnyert, a Szocialista Munkáért érdeméremtől (1953), a FIFA Érdemrendjétől, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Olimpiai Érdemrendjétől (ezüst fokozat, 1995) a Pulitzer-emlékdíjon (2002), Budapest díszpolgári címén (2005) át a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) életműdíjáig (2016). Első magyar sportújságíróként kapta meg a Gerevich-díjat, birtokosa az Orth György-díjnak, az Aranytollnak, 2007 januárjában Kodály Zoltán közművelődési díjat vehetett át, 2004-ben lett a Prima Primissima-díj kitüntetettje, s ugyanebben az évben a Magyar Sportújságírók Szövetsége Életműdíjjal jutalmazta.
Szepesi György 2015-től a FourFourTwo magazin magyar kiadásának tiszteletbeli főszerkesztője volt. A Puskás Ferencné által létrehozott Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány 2015-ben díjat nevezett el róla, amelyet minden évben egy magyar sportújságíró kap egymillió forintos pénzjutalommal.
Az Aranycsapat tizenkettedik játékosaként emlegetik, erről így nyilatkozott:
„Annak köszönhető, hogy végigkísértem a zsenik útját. Mert ha tizenkettedik játékos, a szövetségi kapitány Sebes Gusztávot inkább megilleti a titulus, meg mindenkit, aki valóban tett a sikerekért. Magyarán túlzásnak tartom a címet, de ha már adták – nem vagyok álszerény –, tisztelettel köszönöm.”
Akkor közvetített először válogatott mérkőzést – 1945. augusztus 20-án –, amikor Puskás Ferenc bemutatkozott címeres mezben. Sporttörténeti magyar–osztrák (5:2) volt: a 12. percben született meg Puskás Öcsi első válogatott gólja – és persze a mikrofon előtt álló Szepesi Györgyé is.
A rádiós legendát a Magyar Sportújságírók Szövetsége, az MLSZ és a Fővárosi Önkormányzat is a saját halottjának tekinti.
Forrás: nemzetisport.hu