A szentendrei II. Rákóczí Ferenc Általános Iskola és Gimnázium meghívására érkeztek egyesületünk képviselői, Dr. Kárpáti György és Dr. Faragó Tamás vízilabdázó olimpiai bajnokok.
A rendezvény moderátora Füleky András, az egyesület igazgatója röviden ismertette a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének küldetését, rövid történetét, tagságának összetételét.
Bajnokaink először pályaválasztásuk illetve sportág választásuk okait osztották meg a hallgatóságukkal, majd az élsport és a tanulás sokszor nehezen összeegyeztethető időszakáról beszéltek.
Megemlékeztek a korábbi kiemelkedő sportolóinkról, Puskás Ferencről, Papp Lászlóról, akik szintén az egyesület megbecsült tagjai voltak.
A jelen lévő tanulók nagy többsége rendszeresen sportól, így nagy érdeklődéssel hallgatták, hogy lehetnének a világ legjobbjai választott sportágukban.
A találkozó kvízjátékkal és dedikációval zárult.