A neves angol rendező, Peter Brook mondta egyszer: „Bejön az ember az üres színpadra, és a közönség nem érez semmit. Aztán bejön egy másik ember, és vele jön az egész színház.” A hasonlat Kárpáti Györgyre is igaz, mert ahol ő színre lép, ott vele jön a magyar sport is. Hihetnők, hogy mindent elmondtak már a róla írott könyvekben, de Kárpátival nem lehet betelni. Különben is, egy idő után másként lát és ítél az ember.
– Nyolcvanegy évesen mivel tölti a legtöbb időt?
– A telefonálgatással… Három-négy iskolába jártam, plusz vízilabdáztam negyven évig, tehát van elég ismerősöm. A legtöbb telefonáló bemutatkozik, és így kezdi: „Emlékszel?” Ilyenkor aztán gondolkozom, hogy mit is mondjak. Ha azt mondom kerekperec, hogy nem emlékszem, ez nem jó. Sírba döntöm a telefonálót. Ha azt mondom, hogy emlékszem, akkor rákérdez erre és arra, és én csapdába kerülök, mert nem tudok mit válaszolni. Borzalom… Puskás Öcsi és Papp Laci, akikkel hosszabb időt töltöttem Ausztráliában és Amerikában, élménybeszámolói alkalmával erre a kérdésre mindenkinek azt válaszolta, hogy persze, emlékszik. Aztán mondták nekem, hogy fogalmuk sincs, ki is a pali! Az egyik azzal jött, hogy „Lacikám, emlékszel, amikor Angyalföldön rávertem az »etetődre«”? Ami nehezen képzelhető el, de Laci bólintott, mert így békén hagyta a kérdező.
Tovább a cikkre
