Minden ami fontos
Felejthetetlen délutánt töltöttek egykori olimpikonjaink az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezrednél.
A Honvédelmi Minisztérium és a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete rendezvénysorozatának egyik állomására, a budapesti Irinyi János laktanyába látogattak az egyesületi tagok és a szervezők. Csurgó Attila ezredes, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnokának köszöntője közben kezdett kialakulni az az oldott hangulat, amely az egész rendezvényt jellemezte. Kiderült: a vendégeknek is rengeteg kérdésük van a tűzszerészek és a hadihajósok tevékenységéről.
Dr. Kárpáti György, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, az egyesület elnöke igen nagy tisztelettel beszélt az olimpikon társairól, s megemlékezett a napokban elhunyt Földi Imre olimpiai bajnok súlyemelőről, a Nemzet Sportolójáról. A résztvevők megtudhatták azt is, hogy „Gyuri bácsi” Bud Spencer (Carlo Pedersoli) olasz színésszel baráti kapcsolatot ápolt. Az 1950 és 1967 között kiemelkedő sporteredményeket elért színész visszavonulása előtti utolsó vízilabda-mérkőzését az ellen a magyar válogatott ellen vívta, amelynek Kárpáti György is tagja volt. De nemcsak ez az egy alkalom adott okot a találkozásra, az évek alatt csaknem ötvenszer harcoltak – legalábbis a vízben – egymás ellen, s Bud Spencer két évvel ezelőtt római otthonában is vendégül látta a magyar olimpikont.
Dr. Török Ferenc olimpiai bajnok öttusázó elmesélte, hogy diákkorában egy iskolai rendezvény elől szeretett volna meglépni, ezért a budai Kaszásdűlőtől Aquincumig futott, de pechére a testnevelője utolérte. A tanár – díjazandó képességeit – felajánlotta a választást az igazgatói figyelmeztetés és a versenysportolás között. Török Ferenc akkor az utóbbit választotta, ennek folyománya, hogy ma − számos díjjal és elismeréssel a háta mögött − egyike a magyar olimpikonoknak.
Dr. Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok tornász annak a fáradtságos munkának a történetét osztotta meg a közönséggel, amelynek eredményeként megszületett a Magyar-vándor, az orsó és a szökkenő vándor. Az Irinyi laktanya előadójában olyan titkokra derült fény, amelyek ismeretében érthetővé vált, miért nem tudta évekig senki megcsinálni a ma már tornaelemmé akkreditált Magyar-vándort. Az olimpikon elmondta, hogy edzőjével, Vígh Lászlóval egyedi technikát dolgoztak ki, amelyet egy sportoló nem tud csak úgy elsajátítani, hosszú időbe telik, amíg a teljes testkörzés technikát átalakítják, s az ehhez szükséges segédeszközöket összeállítják.
Vaskuti István olimpiai bajnok kenus egyik legemlékezetesebb, keserédes élményét osztotta meg a hallgatósággal. Az 1986-os montreali világbajnokságon a jugoszláv kenupáros, vagyis az egyik ellenfél hajószállítmánya nem érkezett meg a verseny kezdetére. Ők kölcsönadták a sajátjukat, így a tartalékhajóval indultak. A tízezer méteres táv egyik fordulójánál azonban „megcsáklyázták” a kenut, amelybe ezek után ömlött a víz. Az eredményük folyamatosan visszaesett, majd szomorúan látták elsiklani maguk mellett a saját hajójukat, fedélzetén a jugoszláv versenyzőpárossal… Győzelmet nem, de egy nemzetközi fair play-díjat sikerült beszerezniük.
Nagy Tímea kétszeres egyéni olimpiai bajnok párbajtőrvívó örök-szerelmes természetének köszönheti azt, hogy kitűnt társai közül. Lánykori szerelme miatt kezdett edzésekre járni, majd egy másik ifjú ösztönözte egyre jobb teljesítményre, s végül, aki a sikerek és kudarcok mellett is kitartott mellette, férjként és apaként vált örök társává. Elmesélte azt is, hogy az évek alatt arra a meggyőződésre jutott, hogy az olimpia maga nem emelhető ki a sportból. Azt mondja, a sport életforma, ami akkor is tartást ad az embernek, ha már befejezte aktív pályafutását, megtanít hinni, bízni és felállni, bármi is történjék. Fiatal példaképének Berki Krisztián olimpiai bajnok tornászt tekinti.
A sportolókat és a szervezőket a beszélgetést követően a Magyar Honvédség Hadikikötőjében is vendégül látta az alakulat: innen indult a Parlament előtti partszakaszig tartó hajózás a Dunaújváros nevű aknamentesítővel. A közel egyórás hajóúton amellett, hogy a panorámát csodálhatták, a halhatatlan olimpikonok és kísérőik bepillantást nyertek a hadihajósok életébe is.
Papp Ferenc ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok Osztály vezetője és Csurgó Attila ezredes, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnoka látta vendégül egyesületünk képviselőit az Ezred laktanyájában. Nagy Tímea, Török Ferenc, Vaskuti István, Magyar Zoltán és Kárpáti György valamint Füleky András osztotta meg gondolatait az olimpiai mozgalomban szerzett tapasztalataikról, az élsport teremtette szokatlan helyzetekről, kudarcokról és sikerekről. A találkozón egy perces néma felállással emlékeztek meg a résztvevők a napokban elhúnyt Földi Imréről, a Nemzet sportolója, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagjáról. A rendezvény a Dunán ért véget, vendéglátóink egyik hadihajója fedélzetén.
© 2024 | Designed and Developed by B&L Line Kft | All Rights Reserved